50 dkg liszt /sima, normál liszt/
1 teáskanál cukor
2 dkg élesztő /a szárított is jó, én frisset használtam/
1 evőkanál kefir, joghurt, vagy tejföl
2 kávéskanál só
2-3 evőkanál olaj
2-2,5 dl langyos víz
1 kávéskanál búzasikér /elhagyható/
A hozzávalókat összegyúrjuk és legalább 15-20 percig dagasztjuk, majd meleg helyen kétszeresére kelesztjük. Egy kicsit tömör, rugalmas, de puha tésztát kapunk.
Amikor megkelt újra átgyúrjuk, megformázzuk, majd egy sütőlapra helyezzük /sütőpapír kell alá/ tetszés szerint bevagdossuk a tetejét, vízzel megspricceljük, vagy ecsettel megkenjük a tetejét, majd ismét kelni hagyjuk kb. 30 percig.
A sütőt előmelegítjük és az ismét lespriccelt tésztát betesszük. Először kb. 200°C-on sütjük 30-40 percig, majd mérsékeljük a hőt /kicsire vesszük/ és tovább sütjük 15-20 percig, amíg szép piros nem lesz.
Fontos, hogy a sütő aljába egy edény vizet tegyünk, hogy párás legyen meleg és ne száradjon ki a kenyér.
A sütőből kivéve ismét megspricceljük és hagyjuk kihűlni, majd utána szeleteljük.
én kenyérsütőgéppel dagasztom, ebben az esetben kevesebb víz /2dl/ elég hozzá, de kézi dagasztásnál kell a 2,5 dl.
a liszt keverhető zabpehellyel, vagy teljes kiőrlésű liszttel a mennyiség azonban változatlan, tehát fél kg.
a teteje maggal megszórható, de tapasztalom szerint, ha csak vízzel kenjük, leperegnek a magok, így vékonyan megkenhető tojásfehérjével és szórás után egy kicsit megpacskolom.
süthető jénaiban is, akár lábosban is, így kerek kenyerünk lesz.
Mint minden tèsztánál, a meleg tejhez adunk cukrot ès egy csipet lisztet, ès ebben felfuttatjuk az èlesztôt. Egy másik tálban összekeverjük a száraz hozzávalòkat, hozzáadjuk a fel...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
http://illeskriszkonyhaja.blogspot.hu/
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A száraz hozzávalókat egy tálba mértem és összekevertem majd a végén hozzáadtam az 500 ml langyos vizet. Kanállal alaposan elkevertem, majd pár percig kézzel dagasztottam. 15 perc...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes