Családireceptkönyv.hu

Kenyér


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Hozzávalók:
első körben:
1 bögre finomliszt
1,5 bögre víz
1 teáskanál só
1 teáskanál szárított élesztő

második körben:
annyi liszt, amennyivel gyúrható tésztát tudunk készíteni

Elkészítés:


Az első körös alapanyagokat keverjük össze, takarjuk le, majd tegyük félre langyos helyre legalább 12 órára. Az sem baj, ha hosszabb ideig nem nézünk felé, én esténként szoktam bekeverni, majd másnap munkából hazaérve keverek hozzá annyi, most már teljes kiőrlésű búzalisztet, amennyivel úgy tudom kézzel gyúrni, hogy már nem ragad tészta a kezemre. Nem kell hosszasan dagasztani, viszont fontos, hogy ezt a műveletet kézzel csináljuk, mert így érezhetjük, hogy mikor elég a liszt, és mikor formázható már a kenyér. Ha kész, letakarom egy konyharuhával, és hagyom még egy órát pihenni.

Amikor a megformázott kenyér már 35-40 perce pihen, beteszem a még hideg sütőbe a formát, amiben a kenyeret sütni szeretném. Fontos hogy legyen fedele is, és ez is kerüljön be a sütőbe melegedni. Én már évek óta egy öntött vas lábost használok kenyérsütésre, de előtte jénai tálban sütöttem, úgy is működött. Szóval tegyük be az edényt a sütőbe, kapcsoljuk be 220 C-ra, és hagyjuk ott, amíg maga az edény is átforrósodik. Ekkor vegyük ki, egy ecset segítségével kenjük meg az alját és az oldalát olajjal, majd tegyük bele a megformázott kenyerünket. Fedjük le, és mehet is vissza gyorsan a sütőbe. Az első 20-25 percben lefedve süssük, majd további harminc percig fedő nélkül. Ekkor már ki is vehetjük a formából, hogy a sütő rácsára helyezve süssük tovább, amíg teljesen el nem készül. Ha már kong a kenyér, amikor az alját megkopogtatjuk, akkor biztosan átsült.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Péksütik,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Éva
Szaffi free zsemle
Szaffi free zsemle

A lisztet (kiveszek belőle 3 evőkanálnyit és a nyújtódeszka szórom), sót elkeverjük, hozzáadjuk a vizet, citromlevet vagy almaecetet, összegyúrjuk (kenyérsütő segített össz...

Elkészítési idő: kb. 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Húsvéti csavart zsemle
Húsvéti csavart zsemle

A tejbe keverjük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, és felfuttatjuk. A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sütőport, a sót, az élesztős keveréket, a joghurtot, az olajat, a to...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Ildikó
Mini hot-dog/ virslis kifli
Mini hot-dog/ virslis kifli

Az élesztőt felfuttatjuk tejben. A lisztbe beletesszük a sót, tojássárggáját, a tejfölt és az olajat, majd az élesztős tejet is. Összegyúrjuk, és 1,5 órán át elesztjük. Kinyújt...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk