• 1/2 közepes vöröshagyma, aprítva
• 3 közepes gerezd fokhagyma, préselve
• 1 evőkanál + 0,5 dl csirkealaplé
• 1 db nagyobb csiperkegomba, vékonyra szeletelve
• 1/2 közepes paradicsom kockákra vágva, a leve és a pépje eltávolítva
• 3 nagy tojás
• 3 evőkanál apróra vágott friss bazsalikom
• só és fekete bors ízlés szerint
1. Szeleteljük fel a vöröshagymát, és préseljük össze a fokhagymát, majd hagyjuk állni 5 percig, így fokozhatjuk a fokhagyma egészségvédő hatását.
2. Egy rozsdamentes acél serpenyőben melegítsünk 2 evőkanál csirkealaplevet. Amikor az alaplé forrni kezd, adjuk hozzá a vöröshagymát, majd fedő nélkül, alacsony/közepes lángon, gyakran kevergetve pároljuk körülbelül 3 percig.
3. Adjuk hozzá a fokhagymát és a gombát, majd pároljuk tovább újabb 2 percig. Adjuk hozzá a maradék alaplevet, a paradicsomot, a sót és a borsot, majd pároljuk tovább 1 percig. Kavarjuk meg jól.
4. Egy kis tálkában keverjük össze a 3 tojást, majd sózzuk és borsozzuk. Keverjük bele az apróra vágott bazsalikomot.
5. Öntsük a tojást a zöldségekre, majd lefedve, alacsony lángon főzzük, amíg a zöldségek meg nem puhulnak és a tojás el nem készül (kb. 5 perc).
Sertéscombot a rostokra keresztben szeleteljük,majd kicsit kiverjük,belülről kifelé.Kevés zsiradékon kisütjük. Az apró rózsákra szedett karfiolt,blansírozzuk. Ha a hús kész,a karfi...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A húst felkockázzuk, a hagymát, fokhagymát, paradicsomot megtisztítjuk és kockázzuk. A vörös- és a fokhagymát kevés olajon csipet sóval üvegesre pároljuk. A húst a hagymákhoz a...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
A hagymát kevés olajon megdinsztelni, a reszelt répát, cukkinit hozzáadni és fűszerezni ( só, paprika, curry, fokhagyma). Puhára sütni. A kölest alaposan megmosni és megfőzni, ki...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes