Tésztához:
50 dkg liszt, 100 ml langyos víz, 150 ml langyos tej, 10 dkg olvasztott rama, 30 g reszelt sajt, őrölt bors ízlés szerint, 1 teáskanál só, 1 kocka élesztő
kenéshez: 1 tojás
Töltelék:
50 dkg hús (Én tarjából készítettem, de jó csirke, pulyka….), 50 dkg burgonya, 1 nagy doboz tejföl, 20 dkg sajt. (de lehet bármivel tölteni ismét csak a fantáziánk na és a hűtőnk szab határt max neki)
A vízbe belemorzsoljuk az élesztőt, 10 perc alatt felfuttatjuk, Egy tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk a sót, olvasztott ramat, tejet, a felfuttatott élesztőt, ízlés szerint kicsi borsot, a reszelt sajtot. Majd jól összegyúrjuk, dagasszuk.
Konyharuhával letakarva meleg helyen 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.
Míg kel addig elkészítjük a húst és a burgonyát.
A húst megmossuk, és vékony kicsi szeletkékre vágjuk, daraboljuk. Kevés olajon egy serpenyőbe tesszük, ízlés szerint ízesítsük, sózzuk, borsozzuk. Nem kell sok olaj, mert levet enged.
Addig sütjük, míg elfő a leve alóla, és egy picit pirítjuk. A burgonyákat meghámozzuk, vékony hasábokra vágjuk, majd olajban kisütjük. Papírkéztörlőre szedjük, picit sózzuk.
A megkelt tésztát lisztezett deszkára tesszük, kettéosztjuk (azért mert elég nagy lenne egybe nyújtani)
Kinyújtjuk a tésztát, megkenjük tejföllel és rátesszük a hús felét, majd a burgonya felét, megszórjuk reszelt sajttal, és feltekerjük. 10 cm hosszúságú darabokra vágjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, megkenjük 1 felvert tojással,
és 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt szép pirosra sütjük. Amíg az első adag sül addig pont összetesszük a második a tésztát is. Majd azt is kisütjük.
A tepsit terítsd be a sütőpapírral, majd rakd rá a kenyeret, A tojást felvered, hozzáadod a tejfölt, majd jól keverd el, aztán tegyél bele mindent, amit előkészítettél. Ezt kanalaz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tésztát bő sós vízben megfőzöm ,majd leszűröm. A hagymát és fokhagymát felaprítom. A gombát megmosom felezem majd negyedelem. A sárgarépát megtisztítom, a cukkinit megmosom a r...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű
Elkészítése: A tésztát sós vízben megfőzzük. Közben a sonkát és a bacont csíkokra vágjuk és kevés olajban megpirítjuk, majd papírtörlőre tesszük, hogy ne legyen túl zsíros. A főző...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű