Hozzávalók 24 x 37 cm-es tepsihez
A tésztához
500 g liszt
200 g porcukor
250 g vaj
2 tojás
csipet só
1 csomag (10 g) sütőpor
1-2 kávéskanál tejföl (opcionális)
A töltelékhez
10 kisebb savanykás alma
2 evőkanál búzadara
3-4 evőkanál porcukor
fahéj
Az almákat félbevágjuk, eltávolítjuk a magházukat és meghámozzuk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk őket és forró sütőben 15-20 percig sütjük, hogy kicsit átpuhuljanak.
Vigyázzunk, hogy ne legyen túl puha, mert akkor könnyen szétesik a gyümölcs.
A sütőből kivéve langyosra hűtjük.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, ha kisebb tojásokat használunk, és nem áll össze, adjuk hozzá a tejfölt is.
Kettévesszük a tésztát és lisztezett munkafelületen téglalapokat nyújtunk belőlük.
Az első lapot a vajjal vékonyan kikent tepsi aljába terítjük. Rászórjuk a búzadarát, majd rárakosgatjuk az almákat.
Meghintjük a porcukorral (ez ízléstől függően több vagy kevesebb is lehet) és a fahéjjal, majd ráterítjük a második kinyújtott lapot.
Finoman körbenyomkodjuk a tésztát a gyümölcsök mentén és 200 fokra melegített sütőbe toljuk, ahol kb. 40 perc alatt megsütjük.
Langyosra hűtjük, megszórjuk fahéjas porcukorral és felszeleteljük úgy, hogy minden süteménykockára egy fél alma jusson.
A lisztet összekeverem a sütőporral, sóval és a cukorral, majd hozzáadom az olvasztott vajat, majd a tojással elkevert tejet.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A margarint felolvasztom, meglangyosítom. Vigyázzunk, hogy ne legyen forró! Beleteszem a cukrot, kakaót és jól összekeverem. Langyos legyen. Belekeverem a tojásfehérjét, és mehet a...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű