25 dkg Graham-liszt
2 dkg krumplipehely
8 dkg tönköly fehérliszt
15 dkg BL80 kenyérliszt
2,5 dkg friss élesztő
1 csipet cukor
2,5-2,8 dl langyos savó vagy víz
3 kávéskanál só
3 evőkanál olaj
továbbá:
2 marék pattogatott amaránt (elhagyható)
szezámmag és/vagy lenmag, napraforgómag, zabpehely stb. (elhagyható)
1/2 dl, cukorral elkevert vízben felfuttatjuk az élesztőt. Közben összevegyítjük a liszteket, a krumplipelyhet és a sót. A közepébe öntjük az élesztőt, hozzáadunk még 2,5 dl folyadékot, és belekanalazzuk az olajat. Robotgéppel vagy kézzel közepesen kemény tésztát dagasztunk; ha szükséges, adunk még hozzá kevés folyadékot. Letakarva kb. 1 órát kelni hagyjuk. A megkelt tésztát lazán átgyúrjuk, és lisztezett deszkán ujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk; a szélessége akkora legyen, mint a sütőforma hossza. Megszórjuk amaránttal (ha használjuk), szorosan feltekerjük, és a sütőpapírral bélelt formába helyezzük. A tetejét több helyen bevagdossuk, letakarjuk, és még fél órát kelni hagyjuk. Langyos vízzel megkenjük, magokkal megszórjuk, és 200 fokra melegített, légkeveréses sütőben kb. 50 perc alatt készre sütjük. Rácsra téve kihűtjük.
Tipp: a sütő aljára, kicsi edényben vizet tehetünk; a gőzös sütőben jobban emelkedik a kenyér.
Mivel van benne graham liszt is az állaga tömör, héja nem ropogós, egészségesebb. Többször sütöttem már
A kovászt előző este elkészítjük. Letakarva pihentetjük, nem kell hűtőbe tenni. Másnap kimérjük a hozzávalókat, majd összedolgozzuk a kovásszal. Szép, fényes tésztát kapunk. Kiolaj...
Elkészítési idő: 3 óra Nehézség: Közepes
Külön összekeverjük a száraz(liszt, sütőpor, só) és nedves( tojás, túró, folyékony kókuszolaj, édesítő) összetevőket. Összegyúrjuk, lisztezett felületen 1-2 cm vastag téglalap sz...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű
Hozzávalókat jól összegyúrni (nagyon jó puha tésztája lesz),és 2-3 milliméterre kinyújtom. Egy nagyobb pohárral szaggattam ki és ebbe tettem a tölteléket. Feltekerem kis kifli alak...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes