Tészta:
150 g liszt
150 g dió
4 tojás
250 g cukor
10 ek fekete kávé (ez nálunk 1 főzés)
1 csomag sütőpor
Csokikrém:
4 dl habtejszín
180 g csoki
100 g teavaj
100 g cukor
1 csomag habfixáló
Tetejére:
120 g csoki
pár csepp olaj
A tojássárgáját kavarjuk habosra a cukorral, majd adjuk hozzá a kávét és kavarjuk össze.
A lisztet, a sütőport és a darált diót keverjük össze.
A tojásos keverékhez adjuk hozzá a diós lisztet, és kavarjuk homogénre.
Verjük kemény habbá a tojásfehérjét, és óvatosan forgassuk össze a tésztával.
Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20-25 percig. (tűpróba)
A krémhez a csokit vízgőz felett olvasszuk meg, majd öntsük hozzá az olvasztott vajat, a cukrot és 2 dl tejszínt.
A maradék 2 dl tejszínt a habfixálóval verjük kemény habbá, és óvatosan keverjük hozzá a csokikrémhez.
Ha kihűlt a tészta, vágjuk ketté, és töltsük meg a krémmel.
A tetejére vízgőz felett olvasszuk meg a csokit a pár csepp olajjal, majd a kenjük meg vele a tésztát.
Érdemes betenni a hűtőbe, hogy könnyebben lehessen szeletelni.
A tészta hozzávalóiból piskótát sütünk, majd kétfelé vágjuk, vagy már eleve két lapot sütünk. A krémhez a tejet a pudingporral felfőzzük és kihűtjük. A margarint a porcukorral és a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítés: A sütőt 180 fokra melegítjük. A tojásokat a cukorral habosra keverjük elektromos habverővel(7-8 perc),majd óvatosan hozzá keverjük a sütőporral elkevert lisztet. Egy...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
◾️A pudingot a tejben megfőzzük és kihűtjük. ◾️A túrót a zero vanillinnel és a por édesítővel kikeverjük (ha darabos lenne a túró, botmixer segítségével krémesíthetjük). ◾️Hozz...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű