Piskóta
30 dkg cukor
30 dkg darált dió
10 tojásfehérje
1 evőkanál liszt
Krém
30 dkg vaj
12,5 dkg cukor
5 tojássárgája
5 dkg darált dió
2,5 dl tej
fél dl rum
negyed vaníliarúd
A tetejére
sárgabaracklekvár
10 dkg fehér csoki
5 dkg étcsoki
Verd fel a tojásfehérjét a cukorral, majd add hozzá a liszttel vegyített darált diót Óvatosan keverd egyneművé a masszát. Süss belőle öt, 20-23 centi átmérőjű vékony lapot 180 fokos sütőben körülbelül tíz-tíz perc alatt.
A krémhez a tojássárgákat keverd habosra a cukorral. A tejet pedig tedd fel melegedni a vaníliarúd kikapart magjával. Amikor felforr, vékony sugárban, gyorsan kevergetve csorgasd hozzá a tojássárgákat, és kis lángon főzd sűrű krémmé, majd hagyd kihűlni. A vajat is habosítsd ki kevés porcukorral vagy vaníliás cukorral, rummal, add hozzá a diót, és több részletben forgasd a már kihűlt tojásos krémhez.
Oszd négy részre, kend a lapokra, majd rakd egymásra a piskótákat. A torta oldalát is vond be krémmel, és szórj rá darált diót. A tetejét kend meg forró lekvárral, utána olvaszd fel a fehér csokit, majd gyors mozdulatokkal, széles kés segítségével egyengesd a torta tetejére. Az ugyancsak felolvasztott étcsokit körkörösen csorgasd rá, és tűvel vagy fogvájóval húzd ki, azaz formázz pókhálót. A torta oldalára szórj darált diót.
Elkészítés: 35 perc, sütés: 50 perc
A tojásfehérjét a cukorral és 6 ek. vízzel kemény habbá verjük. Tovább habosítjuk, majd belekeverjük a kézi habverővel habosra kevert tojások sárgáját és a maradék 6 ek vizet. A...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
1, A megtisztított és összevagdalt almát meglocsoljuk citromlével 2, A tojás fehérjét kemény habbá verjük, hozzákeverjük a vaníliás cukrot, 3 evőkanál mézet, majd a tojássárgáját,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A vajat, a tojások sárgáját és a cukrot tálba tesszük és robotgéppel habosra kavarjuk. Szánjunk rá legalább 5 percet, hogy alaposan összedolgozzuk az alapanyagokat. A tojásfehérjéb...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű