Hozzávalók 4 személyre:
egy sertés szűzpecsenye egészben
egy friss leveles tészta
3-4 kanál mustár
3 szelet füstölt-főtt sonka (vagy bármilyen, amit szeretünk: pármai, serrano stb.) vagy bacon szalonna
egy tojás sárgája
só
bors
zsiradék a hús elősütéséhez
A húst sózom és serpenyőben, forró zsiradékon világosbarna kérget sütök rá. Rácsra helyezem, leitatom róla a zsiradékot és hagyom, hogy kihűljön,bekenem mustárral. A leveles tésztát kiterítem, a közepére rendezem a sonka szeleteket úgy, hogy hosszanti oldalukon kicsit átfedjék egymást. A húst megborsozom és keresztben a sonkák közepére rakom. Előszór a sonkák alsó részét, majd a felsőket hajtom rá és utána ugyanígy teszek a tésztával is, amelyről levágom a fölösleget. Ezt fogom később felhasználni a díszítéshez. A széleket is ráhajtom szorosan, ha sok lenne, ebből is levágok. Sütőpapírral bélelt tepsire teszem, a hajtásokkal lefelé. A levágott, fölösleges tésztából mintákat szaggatok, és felvert tojássárgájával rögzítem, majd az egészet megkenem tojássárgájával. Mielőtt a 180 fokos sütőbe tolnám 30-35 percre, még kés hegyével fúrok bele pár lyukacskát, hogy majd a sülés közben felszabaduló gőz azokon át távozhasson. Mikor elkészült, érdemes 10-15 percet pihentetni, mielőtt felszeletelnénk. Én nem voltam elég türelmes
Rizi-bizivel kínáltam, s hogy ne legyen túl száraz, az elősütésből a serpenyőben maradt zsiradékot fölöntöttem főzőtejszínnel, dobtam mellé egy gerezd fokhagymát, egy ágacska friss kakukkfüvet, és rottyantottam rajta egyet. Utána sóztam kicsit és tekertem még rá egy kis borsot. A szósznak akkora sikere lett, hogy a fotózásra kerülő adag mellé már nem jutott…
Érdemes 10-15 percet pihentetni, mielőtt felszeletelnénk. Én nem voltam elég türelmes…
A hagymát olajon megdinsztelem beleteszem a darált húst ,tejfölet megfűszerezem és készre főzöm. Beáztatom a zsemléket a vizet jól kinyomkodom belőle és a tűzről levéve a darált...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
1. Tűzálló tálat nagyon vastagon kikenünk, és bőségesen megszórjuk reszelt sajttal. 2. Ezután meghámozott, megmosott és karikákra vágott, előfőzött burgonyát teszünk bele úgy, ho...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A húsba belekavarjuk az összes hozzávalót, és alaposan összedolgozzuk. Ízlés szerint fűszerezzük. Fasírtokat formázunk belőle, és egy félbevágott baconnel körbetekerjük. Sütő papír...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű