3 × 4 tojás
3 × 4 evőkanál kristálycukor
3 × 4 evőkanál liszt
3 × 1 csomag sütőpor
Túrótöltelék:
50 dkg krém állagú túró
25 dkg porcukor
2 csomag vaníliás cukor
1 nagyobb citrom
2 dl cukrászhab
6 dl cukrászhab
1 kisebb üveg sárgabaracklekvár
1 db citrom
ízlés szerint díszítő kellékek
A piskótát (3 lap) elkészíteni és meghűteni. Ehhez 4 tojássárgáját különválasztani a fehérjétől. A sárgájára ráönteni a sütőport, és félretenni. A tojások fehérjét kemény habbá verni, majd beletenni a kristálycukrot, ezzel is keverni, majd hozzátenni a sárgáját, és végül a lisztet. Sütőpapírral bélelt, 27 cm-es tortaformába önteni, és előmelegített sütőben szép aranyszínűre sütni.
A túrót alaposan kikeverni, majd a hozzávalókat is hozzáadni, ízesíteni, végül a kemény cukrászhab felét is beleforgatni, és ezzel is kicsit keverni. A többi cukrászhabot is keményre verni, majd félretenni.
A torta megtöltéséhez az alsó lapot vékonyán lekenni baracklekvárral, majd a túró töltelék felével, és egy kevés habbal. Erre rátenni a második lapot, és ugyanezt megismételni. Mikor ezzel megvagyunk, akkor a külsejét véknyán megkenni habbal, és utána ízlés szerint bevonni, díszíteni, és végül a hűtőbe tenni legalább egy éjszakára.
A narancsokat egy lábosba teszem, és annyi vizet öntök rá, hogy éppen ellepje. Felforralom, és fedő alatt egészen puhára főzöm. Ez olyan másfél-két óra alatt van meg. Ekkor félbevá...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Válasszuk szét a tojásokat, külön tálba a sárgáját, külön tálba a fehérjét. A tojások sárgáját keverjük habosra (fehéredésig) a 6 evőkanál. kristálycukorral, majd adjuk hozzá az 1...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojások fehérjéjét kemény habbá verjük, közben beleszórunk 10 dkg cukrot, és 1 vaníliát. Egyenként belekeverjük a tojások sárgáját, majd rászitáljuk a 2 dkg étkezési keményítőv...
Elkészítési idő: 90 perc Nehézség: Könnyű