70 dkg sertéscomb
1 nagy vöröshagyma
3 paprika
1 paradicsom
1 dl paradicsomlé
csipetnyi tárkony
friss petrezselyemzöld
1 teáskanál őrölt pirospaprika
só, bors
olaj
A nokedlihez:
20 dkg liszt
2 tojás
1,2 dl víz
só
A hagymát és a paprikát apróra vagdossuk és kevés olajon megdinszteljük. A húst nagyobb kockákra vágjuk és hozzáadjuk, pár percig pirítjuk, amíg a hús kap egy kis színt. Hozzáadjuk a felaprított paradicsomot, fűszerezzük és öntünk hozzá egy kevés vizet, majd pár percig fedő nélkül főzzük. Amikor a folyadék elpárolgott alóla, öntünk hozzá 1 dl vizet és hozzáadjuk a paradicsomlét is. Fedő alatt lassú tűzön készre főzzük, időnként megkavarjuk. Ha túl kevésnek tűnik a szaft, még adhatunk hozzá egy kevés vizet. Fontos, hogy lassú tűzön főzzük, hogy a hús puha legyen és a szaft sűrű legyen alatta. A nokedli hozzávalóit egy tálba tesszük és fakanállal simára keverjük. Addig kavargatjuk, amíg teljesen csomómentes lesz. Forró sós vízbe szaggatjuk egy nokedliszaggatóval. Amikor feljön a víz tetejére, el is készül, ekkor szűrjük le. A kész pörkölthöz keverjük a nokedlit, így felszívja a szaftot és sokkal ízesebb lesz.
Elkészítése A csirkecombokat alaposan sózzuk-borsozzuk meg. Egy mély edénybe kevés olajon pirítsuk körbe a combokat. Ha ezzel megvagyunk egy tálra tegyük át. A nem túl finomra v...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csirkemellet 5-6 szeletre vágjuk és egy kicsit klopfoljuk, majd átkenjük a fűszerekkel és a zúzott fokhagymával. A mozzarellát apró darabokra szeleteljük, az ementális pedig lere...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Felcsíkozzuk a húst és ráfacsarunk kevés citromlevet, megsózzuk. A sütőporral és a sóval elkeverjük a lisztet, egy mély tányérba tesszük, és hozzáöntünk ásványvizet, elkeverjük,ho...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű