4 személyre:
30 dkg szárított szójabab
1 kg csirkeszárny
2 teáskanálnyi szezámolaj
4-5 „bébi” póréhagyma (csak a fehér része), 3 cm-es darabokra vágva
1 evőkanálnyi finomra reszelt, friss gyömbér
1,25 dl japán szójaszósz
0,6 dl mirin (édes rizsbor)
0,6 dl szaké
1 evőkanálnyi (nagyon finom) porcukor
japán mustár, tálaláshoz, elhagyható
b.
Csirkeszárny- és szójabab raguÁztassuk a szójababot hideg vízben egy éjszakán át. Öblítsük jól le, és tegyük egy edénybe annyi vízzel, amennyi ellepi. Forraljuk fel nagy lángon, majd lassú tűzön főzzük kb. 3 órán át vagy amíg megpuhul a bab. Ha szükséges, pótoljuk a vizet. Ha a bab főzése közben hab keletkezik a víz felszínén, azt távolítsuk el. Szűrjük le a babot, a főzővizét tegyük félre.
Időközben vágjuk le, és dobjuk el a csirkeszárnyak csúcsát, majd vágjuk félbe a szárnyakat az ízületnél.
Hevítsük a szezámolajat egy nagy edényben nagy lángon. Süssük a csirkeszárnyakat két adagban kb. 5 percig adagonként vagy amíg aranyszínűek lesznek. Tegyük félre. Öntsük ki az olaj nagy részét az edényből, csak kb. 1 evőkanálnyit hagyjunk benne.
Tegyük a póréhagymát az edénybe, és süssük 2 percig vagy amíg aranyszínű lesz. Adjuk hozzá a gyömbért, és keverjük pár másodpercig, majd tegyük vissza a csirkeszárnyakat a babbal együtt, és a félretett főzővizet is öntsük rá, hogy az ellepje a babot. Adjunk hozzá hideg vizet, ha szükséges.
Tegyük a szójaszószt, a mirint, a szakét és a cukrot is az edénybe, és forraljuk fel. Lassú tűzön főzzük kb. 20 percig vagy amíg a csirke csaknem átfőtt. Vegyük nagyra a lángot, és forraljuk a babot kb. 20 percig vagy amíg a folyadék lecsökken és kissé besűrűsödik. Öntsük egy tálalóedénybe, és esetleg kínáljunk mellé japán mustárt. Ez az étel rizzsel és enyhén főtt zöldségekkel tálalva a legfinomab
A szárnyakat megmossuk, majd egy tálba tesszük és átkenjük olívaolajjal, megsózzuk. A zsemlemorzsát összekeverjük a liszttel és a fűszerekkel és egyenként beleforgatjuk a szárnyaka...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A mézet forraljuk fel egy serpenyőben, majd adjunk hozzá 1-2 evőkanál mustárt és ezzel a keverékkel öntsük nyakon az előzetesen pár deka vajon fehéredésig sütött és MAGGI Ízvarázs...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csirkemelleket csíkokra vágjuk és bepácoljuk a fehérborba, borsba és cukorba. A borból nem kell sokat csak épp hogy legyen rajta. Ezt kb. 1 órát hagyjuk állni. Tészta: sűrű pa...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű