30 dkg gesztenye (héjastul)
5 dkg mandula
3 dkg cukor
4 dkg vaj
10 dkg étcsokoládé
1 teáskanál napraforgó olaj
4 dkg fehér csokoládé
A gesztenyét átválogatjuk, a kukacosakat kidobjuk. A többinek bevagdossuk a héját, és annyi vízben, ami bőven ellepi, kb. 20 perc alatt megfőzzük.
Közben a mandulát megtörjük, majd leforrázzuk, így könnyen lehúzható lesz a belső, barna héja is (ezt akár ki is hagyhatjuk).
A mandulát a cukorral ledaráljuk.
A megfőtt gesztenyéket megpucoljuk, és aprítógébbel krémesre daráljuk (autentikusabban szitán áttörjük).
Egy lábosban lassú tűzre tesszük a gesztenyét a vajjal, majd hozzáadjuk a cukros mandulát is, picit összefőzzük.
Ha már homogén (ez alig 1 perc), hagyjuk picit hűlni. Még langyosan megformáljuk belőle a szíveket, golyókat, egyebeket, használjunk hozzá kiszúróformákat. Sütőpapírra rendezzük a formákat, hagyjuk kihűlni, így meg is dermed.
A csokoládét gőz fölött megolvasztjuk, hozzákeverjük az olajat, és ezzel bevonjuk a gesztenyeformákat. Hűtőben hagyjuk megdermedni.
A vaníliás pudinghoz a tojássárgáját a cukorral kikeverjük. Hozzáadjuk a lisztet és a keményítőt, majd felöntjük a vaníliaaromával elkevert tejjel. Csomómentesre keverjük. Vízgőz f...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A 6 tojás sárgáját a cukorral és a vajjal habosra keverjük.A túrót krumplinyomón át kell törni, belekeverni a pudingporokat, a mazsolát,a reszelt citrom héját, kevés citromlevet....
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű