Pörkölthöz:
• 1 kg harcsa
• 15 dkg szalonna
• 40 dkg hagyma
• őrölt paprika
• 2 zöldpaprika
• 2 paradicsom
• só
• bors
• 4 gerezd fokhagyma
Galuskához:
• 3 db tojás
• 10 dkg juhtúró
• 1 evőkanál só
• fél csokor kapor
• 30 dkg liszt
• 1 evőkanál vaj
A harcsafilét sóval bedörzsöljük és félretesszük.
A szalonnát körömnyi darabokra vágjuk, kisültjük, a kisült szalonnát kiszedjük.
A megpucolt vöröshagymát finomra vágjuk és a szalonnazsíron megfonnyasztjuk. A tűzről
leemelve a pirospaprikával behintjük, és azonnal, nehogy megégjen, 5 deci vízzel fölöntjük.
A kicsumázott és apróra vágott zöldpaprikát meg paradicsomot és fokhagymát beleszórjuk.
Közepesen erős tűz fölött 20-30 percig főzzük.
A besózott harcsát belerakjuk és 10-15 percig főzzük és már kész is. Ha kell, utána fűszerezzük.
A felvert tojásokhoz krumplinyomón áttörjük a juhtúrót, a sót, az egészen finomra vágott kaprot, majd simára dolgozzuk a liszttel, és kevés vízzel szokásos sűrűségűre galuskatésztát készítünk. Lobogó sós vízben a nokedli szaggató segítségével kiszaggatva kifőzzük, leszűrjük, és vajon átforrósítjuk.
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra, amíg melegszik a sütő előkészítjük a halszeleteket. Először sózzuk be mind a két oldalát. Helyezzük őket egy hőálló edénybe. Egy tálban keverjük ö...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A halszeleteket kiolvasztjuk és tejbe áztatjuk. Eközben hagymát és répát aprítunk, és megpároljuk a répát a hagymán. A hajat kiszedjük a tejből és lecsepegtetjük, majd egy vékonyan...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A filézett halat felkockázzuk ,a hal sűrítménnyel együtt oda rakjuk főni a fűszerekkel ízesítjük,citrom levet adunk hozzá,ha felfőtt és a halunk is megpuhult a tejföllel elkeverjük...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű