3 tojás
3 evőkanál natúr krémsajt
1/4 teáskanál sütőpor
Kevés sóval mindenképpen ízesítsd, ezen felül pedig ízlésedtől függően játszhatsz a fűszerekkel, például rozmaringgal, fokhagymával vagy akár valamilyen természetes édesítőszerrel, például steviával.
Melegítsd elő a sütőt 180 fokra.
Válaszd ketté a tojásokat, és a sárgáját keverd össze a krémsajttal, illetve az ízesítéshez szánt alapanyagokkal.
A tojások fehérjéhez add hozzá a sütőport, és verd jó kemény habbá.
Óvatosan dolgozd össze a két keveréket, vigyázva, hogy ne törd szét a kemény habot.
Halmozz 10-12 kanállal, kényelmes távolságban egymás mellé a sütőpapírral bélelt tepsire, majd süsd nagyjából 15-20 percig a középső rácson, amíg szép aranybarna nem lesz.
Hagyd egy kicsit hűlni, majd fogyaszd köretként, nasiként vagy szendvicsként! Jó étvágyat!
A sütőporos lisztet összemorzsolom a zsiradékkal, majd az ecettel elkevert vízzel. Egy éjszakát pihentetni kell, másnap 1/2 ujjnyira kinyújtom, lekenem a tojással, sajttal, majd r...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tejet és a cukrot meglangyosítom, belemorzsolom az élesztőt, megvárom míg habosra felfut. Addig egy nagy tálba kimérem a lisztet, a többi hozzávalót is belerakom. Sót, zsiradéko...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Közepes
A magokat egy órára áztassuk be 1 dl vízbe. A hozzávalókat összekeverjük, és olajos kézzel bagetteket formázunk belőle, amiket majd bagett lemezre helyezzünk. Megkelesztjük és 180C...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes